Az ember legfontosabb érzékelési módja a látás, ezért a hallucinogének hatása is leginkább látással kapcsolatos, a pszichés élmények mellett:

• Illúzió: ha valamit másképpen látunk, mint ahogy valójában kinéz.
• Hallucináció: ha valami olyat látunk, ami valójában nincs is ott.
• Szinesztézia: két érzéklet összemosódása, pl. hangokhoz képek, színek, szagok társulnak.
• Érzékelés módosulása: pl. normálistól eltérő színlátás, térlátás, formák torzulása.
• Lelki hatások: feloldódás, a valóságtól/testtől való elszakadás, egyesülés a mindenséggel.

„Bad trip” (kb. “rosszul sikerült utazás”): A hallucinogének kiváltotta alapvetően kellemes, euforikus élmény mellett viszonylag gyakran előfordulhat kellemetlen, ijesztő érzetek megélése, ezt nevezik „bad trip”-nek.

Bekövetkezésének esélye függhet a szer típusától, dózisától, egyéni érzékenységtől, a fogyasztás körülményeitől, egyéb szerektől (pl. a kannabisz erősíti a hallucinogének hatását). Bad trip közben extrém mértékű szorongás, pánikroham, az éntudat elvesztésétől való rettegés jellemző, ekkor a fogyasztó akár önveszélyes magatartást is tanúsíthat.

Flashback (szintén nincs rá pontos fordítás; nevezhetjük “felidéződésnek”, ez talán kifejezi, hogy az emlékek akaratlanul törnek elő): Ez az a jelenség, amikor a hallucinogén-fogyasztás után néhány nappal, ritkábban még később, az alany újra átéli a szer által okozott szubjektív élményeket (néha a pozitív élményt, de még inkább a negatív, „bad trip”-et). Általában stresszhelyzet, álmosság, alkohol-, koffein- vagy marihuánafogyasztás váltja ki.

Összességében elmondható, hogy a hallucinogének hatása eléggé kiszámíthatatlan, egyénfüggő, és sok egyéb körülménytől is függ, hogy a használó milyen élményeket tapasztal.

A hallucinogén anyagok az 1960-as, 70-es években érték el népszerűségük csúcspontját Európában és Amerikában a hippi szubkultúrában és főleg művészek körében, akik inspirációt merítettek a szerek okozta látomásokból. Manapság is sokszor bizonyos zenei szubkultúrákhoz köthetőek.

A hallucinogének típusai

A „klasszikus hallucinogének” az agyban a szerotonin jelátvitelét módosítják. Nevezik őket pszichedelikumoknak is, ami tudattágító szert jelent. Találunk közöttük természetes anyagokat, ilyen a „varázsgombák” hatóanyaga, a pszilocibin, a kaktuszból származó meszkalin, vagy a számos dél-amerikai növényben megtalálható DMT. Az LSD félszintetikusnak tekinthető, hiszen az anyarozs gombából származó lizergsav alapvázú alkaloidok származéka.

Pszilocibin, DMT

Meszkalin>

LSD

A disszociatív anesztetikumok a glutaminsav egyik receptortípusán fejtenek ki gátló hatást. Ezek olyan mesterséges anyagok, amiket műtétek során alkalmazható altatószernek, fájdalomcsillapítónak  fejlesztettek ki. Ilyen szerek a fenciklidin és a ketamin

Fenciklidin

Ketamin

Hatásmechanizmusa alapján a dinitrogén-oxid (N₂O; kéjgáz) a depresszánsok és a disszociatív anesztetikumok közé is sorolható. A többi disszociációs anesztetikumhoz képest addikciós potenciálja, toxicitása kisebb és hallucinációkat is csak nagyobb dózisban okoz. Erről a szerről az „Inhalálható pszichoaktív szerek” bejegyzésben olvashatsz.

N2O (Inhalálható pszichoaktív szerek)

A kannabinoidok, a marihuána hatóanyagai, az agyban speciális receptorokon, a kannabinoid receptorokon fejti ki hatásukat. Valójában ezek vegyes hatású szernek tekinthetők, alacsony dózisban nyugtató (depresszáns) jellegű hatásuk van, magasabb dózisban serkentő jellegű a hatás, de az érzékelést is megváltoztatják, hallucinációt is okozhatnak, különösen magasabb dózisban.

Kannabinoidok

Ez a fejezet csak a fenti szereket tárgyalja, de rajtuk kívül egyéb anyagok, pl. az MDMA is okozhatnak hallucinációt dózistól függően.

Hogyan hatnak a hallucinogének?

A klasszikus hallucinogének sokféle szerotonin-receptoron hatnak, ezek egyike (a “2A” típus) felelős a hallucinogén hatás közvetítéséért. Minél erősebben kötődik egy szer ehhez a receptorhoz, annál erősebb a hallucinogén hatás.

Ez a receptortípus nagy mennyiségben található a prefrontális kéregben, ez magyarázhatja azt, hogy hallucináció során a kéreg erős aktivációját figyelték meg. Szerotoninreceptorok a talamuszban is találhatóak, ez a köztiagyi terület kölcsönös kapcsolatban áll az agykéreggel, és az érzékszervi információk közvetítésében, szűrésében kulcsfontosságú.  Végül a nyúltvelőben a szerotonint termelő sejtek testén is vannak önszabályozó- ún. autoreceptorok, melyek a sejt aktivitásának gátlásával az axonvégződéseknél kibocsátott transzmitter mennyiségét korlátozzák. Hallucinogén hatására a nyúltvelő saját szerotonin-kibocsátása csökken, miközben a szer a talamusz és az agykéreg területén a szerotonintól eltérő módon és mértékben aktiválja a különböző szerotonin-receptorokat. A központi idegrendszer információ-feldolgozása zavart szenved.

A pszichedelikus szerek elsődleges hatása a megváltozott tudatállapot, az érzékszervi információk feldolgozásának, az én és környezet viszonyának, valamint az idő érzékelésének módosulása. Fontos jellemzőjük, hogy pszichedelikus állapotban a használó gyakran tudatában van annak, hogy élményeit a szerhatás okozza, bár ez a tudatosság nagy dózisoknál vagy intenzív (negatív) élményeknél elhomályosulhat.

A disszociatív anesztetikumok egy olyan furcsa állapotot idéznek elő, amikor az illető mintegy függetlenedik saját testétől, közömbös szemlélőként viselkedik (a disszociáció szétválasztást jelent, az anesztetikum pedig érzéstelenítőt). A szer hatása alatt az alany nem érzékel fájdalmat, és lelkileg is eltávolodik saját testétől, környezetétől. Az ilyen szerek fő célpontja a glutaminsav egyik receptortípusa, amelyen gátló hatást fejtenek ki.

Előagyi területeken, pl. az agykéregben nagy mennyiségben megtalálható ez a receptortípus. Mind az érzéstelenítő, mind a hallucinogén hatás az agykérgi glutaminsav-receptorok gátlásához köthető. Használatuk után emlékezetkiesés is jellemző.

A klasszikus hallucinogének és disszociatív anesztetikumok aktiválják a szimpatikus idegrendszert. Ez elsősorban közvetett hatás, bár vannak köztük olyan szerek, amik (a célreceptornál jóval kisebb mértékben) noradrenalin-receptorokat is aktiválnak. A szerfogyasztás testi tünetei között jellemző a pupillatágulat, a testhőmérséklet emelkedése, a pulzusszám- és/vagy a vérnyomás emelkedése stb.), bár ezek a mellékhatások nem olyan erősek, mint a pszichostimulánsoknál.

A kannabinoidok egy speciális receptortípus, a kannabinoid receptorok aktiválásán keresztül hatnak, ez a receptor az agyban főként gátló (GABA-val működő) és serkentő (glutaminsavval működő) idegsejteken van jelen, pl. a prefrontális kéregben és a hippokampuszban is. Ezeken keresztül az agy saját kannabinoidjai, az endokannabinoidok áttételesen képesek kiterjedt agyterületek működését finomhangolni. A kannabinoidok ebbe a folyamatba avatkoznak be, többek között memóriaproblémákat, érzékelési zavarokat okozva. Hallucinogén hatásuk általában magas dózisnál jelentkezik, és nem annyira domináns, mint a klasszikus hallucinogéneké vagy a disszociatív szereké, továbbá stimuláns, és depresszáns hatásaik is vannak.

Tolerancia, dependencia, addikció

A klasszikus hallucinogénekre a tolerancia akut kialakulása jellemző, tehát a hatás az ismételt használatkor csökken, de ez a jelenség 3-4 nap alatt elmúlik. A pszilocibin, meszkalin és LSD között kereszttolerancia is fellép, tehát ha valaki LSD-t fogyaszt, akkor rövid időn belül a normálisnál nagyobb dózisú pszilocibin/meszkalin szükséges a hallucinogén hatáshoz. Ez is alátámasztja, hogy ezeknek a szereknek közös a fő célpontja. Testi függőség (dependencia), elvonási tünetek nem jellemzőek. Gyenge addikció, lelki függőség kialakulhat, de ritka, mivel általában a “rendszeres” használat sem jelent napi rendszerességet, inkább alkalmanként fogyasztják őket. (Itt az ok-okozati viszony kissé elmosódik, hiszen részben azért nem fogyasztják őket rendszeresebben, mivel csak közvetve, mérsékelten aktiválják a jutalmazó rendszert. Részben pedig azért, mivel az akut tolerancia miatt nem is érdemes fogyasztani, hiszen hatástalan…) Addikciós potenciáljuk tehát viszonylag alacsony. Szövettani-szerkezeti elváltozások nem alakulnak ki, ezért élettanilag nem mondhatók károsnak.

A disszociatív anesztetikumokra szintén jellemző a tolerancia kialakulása. Testi dependencia is jellemző, a fenciklidin és a ketamin elvonása például remegést, izzadást okozhat. Jelentősebb a lelki függőség kialakulása, a szer hiányában tartós szorongás, depresszív állapot alakul ki. Addikciós potenciáljuk magas, mivel dopaminfelszabadulást okoznak: A dopamintermelő sejteket gátló GABA sejteken található glutaminsav-receptorokat is gátolják, ezáltal csökkentik a gátló sejtek aktivitását. (Ez a hatásmechanizmus hasonlít az opiátokéhoz, de annál jóval kisebb mértékű!) Mindemellett használatuk jelentős veszélyekkel és egészségkárosító hatásokkal jár. Halálhoz vezető túladagolás is előfordul.

A kannabinoidok használata szintén tolerancia kialakulásához vezet, de ebből általában nem következik, hogy a szerhasználónak növelnie kell az alkalmanként bevitt anyagmennyiséget. Ennek az a magyarázata, hogy a kannabinoidok hajlamosak felhalmozódni a szervezetben, kiürülési idejük akár 1-2 hét is lehet. Testi függőség kialakulása nem jellemző, általában viszonylag enyhe, pszichés jellegű elvonási tünetek jelentkezhetnek. Addikciós potenciáljuk más szerekhez képest alacsonynak tekinthető, viszont sokan „gateway drug”-nak, „kapudrog”-nak tekintik (bővebben lásd a kannabinoidokról szóló fejezetben!).

Terápiás használat

Régebben folytak kísérletek azzal kapcsolatban, hogy a skizofrénia tüneteit javítják-e a hallucinogének. Ezek nem voltak sikeresek, a hallucinogének rontják a skizofrén betegek állapotát, a látens skizofréniát is előhozhatják.

Manapság intenzíven kutatott terület, hogy a klasszikus hallucinogéneknek mikrodozírozással, tehát a hallucinációk kiváltásához szükségesnél jóval alacsonyabb dózisban van-e gyógyító hatásuk depresszió, poszttraumás stressz szindróma, illetve szerfüggőségek esetén. Ennek tudományos hátterét az adja, hogy a hallucinogének növelik az agyi eredetű növekedési faktor szintjét az agyban, ami a szinapszisok plasztikusságának (módosíthatóságának) a növelésével jár – így például a viselkedésért felelős hálózatok könnyebben „átdrótozhatók”. Ennek köszönhetően a pszichoterápiás módszereket kiegészítik, hatékonyságukat segíthetik. (A modern antidepresszáns gyógyszereknek is van ilyen hatásuk.)
A hallucinogének gyógyító hatása, illetve lehetséges kockázatuk nagyon vitatott téma a kutatók és a pszichiáterek körében is. Néhány országban (pl. USA, Kanada, Ausztrália, Új-Zéland) az utóbbi években engedélyezték terápiás használatukat súlyos depresszió és szerfüggőség esetén, bizonyos kvalifikációval rendelkező pszichiáterek számára.

A fenciklidint és a ketamint eleve orvosi használatra fejlesztették ki, utóbbit alkalmazzák is, bővebben lásd a szerek leírásánál

A kannabinoidok terápiás használata jelentős, viszont alapvetően nem a pszichoaktív hatásukhoz köthető, így ezt a kannabinoidokról szóló fejezetben tárgyaljuk.

A klasszikus hallucinogének és a disszociatív szerek összehasonlítása